Júliusban már nem elérhetők az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét szabályozó megállapodás London által elengedhetetlennek tartott alapelvei, de ősszel még mindig lehetséges az egyezség.
Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Magyarország élen jár az európai uniós fogyasztóvédelemben, amit az is mutat, hogy a magyar fogyasztóvédelem tavaly 171 magas kockázatú veszélyes termékről adott jelzést az Európai Unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek rendszerébe (Rapex).
A keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben hétfőn.
Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld Megállapodás szerint kell kialakítani, mert ehhez egy teljesen új technológiára lenne szükség a mezőgazdaságban.
Az Európai Unióba irányult a világon tavaly beadott menedékkérelmek egyharmada - olvasható az uniós menekültügyi ügynökség (EASO) csütörtökön közzétett éves jelentésében.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Sokan nem tudják, de az Európai Unió 28 országát vizsgálva - Hollandia és Dánia után - Magyarország a harmadik helyen áll a mindennapos kerékpáros közlekedés részarányát tekintve - mondta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön a Fejér megyei Tácon, a Gorsium-kerékpárút átadásán.
Tavaly kevesebb a terrortámadást követtek el az Európai Unióban az előző évekhez képest, főként az nemzetiségi nacionalista és a szakadár terrorcsoportok folyamatosan csökkenő erőszakos fellépéseinek tulajdoníthatóan.
Az Európai Unió továbbra is megállapodásra törekszik Nagy-Britanniával a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer minden részletének tekintetében, és készen áll arra, hogy akár egy-két évvel is meghosszabbítsa a decemberben lejáró átmeneti időszakot.
Az Európai Unió 314 millió euróval (mintegy 109,9 ezer milliárd forint) támogat a vírus elleni küzdelemben és a helyreállításban részt vevő 72 innovatív vállalkozást - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, a külügyek tanácsának hétfői online ülése utáni bejelentkezésében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Európai Unió válságkezelése azokra az államokra tenne terhet, amelyek jól teljesítettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, s azokat segítené, amelyek rosszul teljesítettek.
